A nagy zöld turmixteszt

Sal Green 3

November elején a gödöllői Erőműhely edzőtermébe látogatott az Eisberg egy érdekes és élvezetes tesztelésre. Szecsei Szilárd harcművészetekkel foglalkozó edző által vezényelt teltházas fegyencedzés után egy igazán jóleső meglepetésben részesültek a saját testsúlyos gyakorlatokkal, Kettlebell-lel és jóga erősítő-nyújtó gyakorlatokkal átmozgatott vendégek. Miközben zajlott a manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fegyencedzés, addig az Eisberg csapatával előkészültünk a különleges tesztelésre a salátákkal, amik ezúttal nem tányérokon, hanem poharakban szerepeltek. Ennek egyik apropója, hogy hamarosan kapható lesz egy újdonság az Eisbergtől, mégpedig a Green Drink névre keresztelt salátamix, amely a zöld turmixok készítését egyszerűvé és nagyszerűvé varázsolja. A nagy turmixteszt során nemcsak a Green Drinkből készítettünk zöld turmixokat, hanem többféle Eisberg salátából is. Pörögtek a turmixgépek, fogytak a salátakeverékek, sokasodtak a frissítő salátaturmixok. Az edzés befejeztével a kitikkadt vendégek kitörő lelkesedéssel fogadták a „folyékony salátákat”, amik hamar fogyni kezdtek, úgyhogy többen nemcsak a turmixok fogyasztásában, hanem az újabb adagok készítésében is segédkeztek. Közben pedig Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg dietetikusa táplálkozástudományi tanácsokkal is ellátta a résztvevőket. Többek között beszélt a salátaturmixok edzés utáni fogyasztásának előnyeiről. A hosszabb kimerítő fizikai aktivitás befejeztével a legfontosabb az elvesztett folyadék pótlása és a glikogénraktárak feltöltése. Sportolás során a fokozott mozgás növeli a szervezet oxigénigényét, ami serkenti a szabadgyökök képződését, ezek káros hatásainak kivédésére szükségünk van antioxidáns vitaminokra (A-, E- és C-vitamin). Az előző szempontoknak mind megfelelnek a zöld turmixok, ugyanis fogyasztásukkal segítjük a testedzés utáni folyadék- és glikogénpótlást, vitamin-, ásványi anyag- és rosttartalmuk pedig hozzájárul az optimális immunvédelemhez és regenerációhoz. De nemcsak sportolás után jönnek jól a különféle zöld smoothie-k, reggelire vagy kisétkezésekre is tökéletes választás lehet egy megfelelően összeállított, értékes tápanyagokban bővelkedő turmix. Nagy sikert aratott a zöld turmixteszt, izgalmas ízkombinációjú italok születtek, a legnépszerűbbek a következő smoothie-k voltak:

- Fél csomag Eisberg Green Drink Mix, banán, narancslé, víz
- Fél csomag Eisberg Frissnass, fél csomag Eisberg Bébispenót, banán, narancslé, víz
- Fél csomag Eisberg Madársaláta, banán, alma, kígyóuborka, víz
- Fél csomag Eisberg Fitness Mix, banán, alma, kaliforniai paprika, őszibaracklé, víz.

Sal Green 1

Az arány és az összetétel tekintetében végtelen variációban készíthetünk turmixokat ízlésünknek, kreativitásunknak és a rendelkezésünkre álló alapanyagoknak megfelelően. Gazdagíthatjuk a zöld smoothie-t különféle gyümölcsökkel, fűszerekkel, olajos magvakkal, tejjel, joghurttal, növényi italokkal, teával vagy akár bor- és gyümölcsecetekkel. Eresszük szabadjára a kreativtásunkat, kísérletezzünk ki változatos ízvilágú finom zöld turmixokat az Eisberg kiváló minőségű salátáiból!
                                                      (A videóért kattints a képre)
Green DSali

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink
A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk a felhasználói élmény biztosítása és statisztikai célokból. A bővebben gombra kattintva megismerheti Adatvédelmi irányelveinket.
Bővebben Rendben