MDOSZ Konferencia 2018

kingadietetikuskongresszus1

A nyarat egy tudományos programmal köszöntöttük, június 2-án került megrendezésre a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének „A gyermekkor, amelyből táplálkozunk egy életen át” című XX. Szakmai Konferenciája, amelynek az Eisberg kiemelt támogatója és kiállítója is volt. Kubányi Jolán elnök asszony megnyitóját vidám gyermekműsor is színesítette a program elején. A jubileumi rendezvényen mintegy négyszáz dietetikus, egészségügyi dolgozó és a táplálkozástudomány iránt érdeklődő vett részt. Az illusztris előadók között szerepelt dietetikusunk, Shenker-Horváth Kinga is, aki „Evolúciós örökség a gyermekek zöldségfogyasztásában” címmel tartotta meg előadását. A prezentációt azzal nyitotta, hogy kiemelte a a gyümölcs- és zöldségfogyasztás jelentőségét a táplálkozásunkban. Megdöbbentő adat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértőinek század eleji becslése, miszerint a Földön észlelt összes betegség mintegy 2%-a és 2635 millió haláleset a nem kielégítő gyümölcs- és zöldség-ellátottsághoz köthető. Hazai felmérések is igazolják, hogy nagyon komoly elmaradás látható zöldség-, gyümölcsfogyasztásban, a hazai gyermekeknek csak a harmada fogyaszt naponta gyümölcsöt és zöldséget. A gyerekek többségét nehéz rávenni a zöldségevésre, sokszor automatikusan utasítanak el különböző zöldségféléket. S hogy milyen okok állhatnak a gyermekek elégtelen zöldségfogyasztásának a hátterében? Miért érez finomnak egy ételt az egyik ember, és miért nem egy másik? Honnan erednek az ízlésbeli különbségek? Kinga ilyen izgalmas kérdésekre is kereste a választ előadásában. Evolúciós hagyomány az édes ízek előnyben részesítése (pl. vonzó anyatej, szénhidrátban gazdag táplálékok), valamint a keserű (pl. számos zöldségféle), a savanyú és az irritáló ízek kerülése, melyek a romlás és a lehetséges méreganyagok jelenlétét jelezték őseinknek. Az új ízek és zöldségfélék megkedveltetése a gyermekekkel, főleg az evolúciós tényezők tükrében, kihívást jelent a szülők, dietetikusok, pedagógusok és az élelmiszeripari cégek számára. Kinga kiemelte, hogy az Eisberg társadalmi felelősségvállalásának egyik fő célja a gyermekek kiegyensúlyozott táplálkozásának a támogatása, a zöldségkultúra népszerűsítésének összekötése a termékfejlesztéssel és a játszva tanulással. Bemutatta, hogy a cég legfrissebb újításának köszönhetően több salátamixet zöldségspirálokkal színesítenek. A zöldségek megszokott, hétköznapi megjelenésétől eltérő spirál formákkal újszerű megvilágításba helyezhető a gyerekek zöldségfogyasztásra való ösztönzése. Az előadás fő üzenete az volt, hogy a minket körülvevő mai obezogén környezetben az evolúció alakította ízérzékelés megértése lényeges a gyermekek gyümölcs- és zöldségfogyasztásának növelése, valamint a megfelelő táplálkozási prevenciós programok kidolgozása érdekében. A rendezvény ideje alatt az Eisberg gondoskodott a szellemi felfrissülés mellett a hidratációról és az egészséges harapnivalóról, a szünetekben nagyon népszerűek voltak az ízletes Green Drink saláturmixok, de a tekergő sárgarépa- és céklaspirálokkal gazdagított salátáknak sem tudtak ellenállni a szakemberek.

IMG 30991

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink
A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk a felhasználói élmény biztosítása és statisztikai célokból. A bővebben gombra kattintva megismerheti Adatvédelmi irányelveinket.
Bővebben Rendben