Görög joghurtos saláta sült padlizsánnal

A görög konyha kedvelt alapanyaga a padlizsán. Ennek a zöldségnek hátránya lehet, hogy hagyományos elkészítési módjai (sütve, rántva, vagy töltve)  időigényesek, ‒ besózni, várni, törölgetni ‒ csakhogy az előkészítés fázisait említsem. Ezzel a recepttel viszont egy lépésben készíthetünk sült padlizsánkockákat a sütőben. A barnára sült, sós padlizsánkockákat fűszeres joghurt kíséri, így idézve fel a görög konyha oly kedvelt párosát.

Hozzávalók 2 főre:

1 csomag eisberg Piccante mix
1 közepes padlizsán 1,5 cm-es kockákra vágva
5-6 evőkanál olívaolaj a padliozsánkockákra
só, bors
A zöldsaláta öntetéhez:
2 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál citromlé
só,bors
A joghurtos öntethez:
4 evőkanál görög joghurt
1 evőkanál apróra vágott petrezselyem
1evőkanál olívaolaj
1/2 kiskanálnyi frissen reszelt citromhéj
½ gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál víz
Só, frissen őrölt fehér bors

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 130 fokra. A felkockázott padlizsánt rendezzük el úgy, hogy ne fedjék egymást, mert akkor párolódni fognak, nem pedig sülni. Locsoljuk meg egyenletesen olívaolajjal. A padlizsánkockák hamar beszívják az olajat, ezért jól forgassuk át, hogy minden kockára jusson. Ha nem elég az olaj, bátran használjunk többet, a végén szűrőn lecsöpögtethetjük a feleslegeset. Alaposan sózzuk meg, ízlés szerint borsozzuk. Tegyük a sütőbe 25 percre. Félidőben egy lapáttal forgassuk át.
Amíg sül a padlizsán készítsük el a joghurtos öntetet: keverjük össze a görög joghurtot a vízzel, 1 evőkanál olívaolajjal, fokhagymával, citrom reszelt héjával, petrezselyemmel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Ha készre sültek a padlizsánkockák, tegyük őket félre hűlni, ha szükséges csöpögtessük le a fölösleges olajat. Rendezzük el az eisberg Piccante mixet egy tálban, készítsük el az öntetét: a 2 kanál olajat keverjük el a citromlével, kis sóval, borssal, öntsük a salátára, majd forgassuk össze.
A tálaláshoz a már ízesített salátán rendezzük el a padlizsánkockákat és öntsük rá a joghurtos öntetet.
 eisberg tipp: Ha nincs kéznél görög joghurt használhatunk natúr joghurtot is, csak akkor ne hígítsuk vízzel az öntetet. A natúr joghurt savanyúbb, ezért kevesebb citromlevet használjunk. A padlizsán csípősségét petrezselyem helyett mentával is ellensúlyozhatjuk, így még izgalmasabb lesz a salátánk.

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben