Események

Május 27-én és 28-án, egész hétvégén fergeteges gyermeknapi rendezvény várja a családokat a Vasúttörténeti Parkban, ahol a nevetésé és a vidámságé lesz a főszerep.A szombati napon megrendezésre kerül a Közlekedésbiztonsági Nap, fellép a Kolompos Együttes, az Apacuka zenekar, a Fabula Bábszínház: Vitéz László előadásával szórakoztatja a látogatókat. Vasárnap sem lesz…
Május 27-én, szombaton kerül megrendezésre a McDonald's BringaMánia Tour de Balaton. A rendezvény szervezői öt távval is készültek a túrázóknak. Itt biztosan mindenki megtalálja a neki megfelelő kerékpáros túrát.A túrák Balatonföldvárról indulnak.Az Eisberg is várja a rendezvényre érkez látogatókat. A rendezvényközpontban saláta kóstoltatással, gyermekeknek zöldségfaragással igyekszünk még színesebbé és egészségesebbé tenni…
A már évek óta hatalmas látogatottságnak örvendő 1 Csepp Figyelem rendezvény idén, most vasárnap, azaz november 15-én kerül megrendezésre a SYMA csarnokban. Ez egy cukorbetegeknek szóló rendezvény, de a szervezők már 10 éve azon igyekeznek, hogy ne csak cukorbetegek és hozzátartozóik látogassanak el az eseményre, hanem minden olyan érdeklődő, aki…
  Tegyük fel a kérdést, ha szülők, nagyszülők, nagybácsik vagy épp nagytesók vagyunk. Te milyen rendezvényre vinnéd el a gyereked? Inkább az interaktív programokból álló kiállításokra? Vagy csak a kültéri események érdekelnek? Esetleg azt szeretitek, ahol mindketten egyaránt megtaláljátok az érdeklődési körötöknek megfelelő kiállítókat? Mi adunk egy egyszer, de nagyszerű…
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Szeretnénk kibővíteni online felületünket,
véleményed fontos számunkra.
Kitöltöm a kérdőívet

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben