Toszkán rucola saláta

Hozzávalók (4 főre): 

  • A salátához:
  • 16 dkg eisberg RUCOLA SALÁTA
  • 10 dkg penne
  • 10 dkg vékonyra szeletelt bacon szalonna
  • 10 dkg füstölt, főtt sonka, egy darabban
  • 20 dkg parmezán sajt, egy darabban (pl. Grana Padano)
  • 1 csokor újhagyma
  • 4 evőkanál friss, apróra vágott zsálya
  • só és frissen őrölt bors
    Az öntethez:
  • 1 púpos evőkanál sűrített paradicsom
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1 kávéskanál mustár
  • 1 dl extra szűz olívaolaj
  • 1 evőkanál szárított oregánó
  • 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés (30 perc):

A tésztát enyhén enyhén sós, lobogva forró vízben megfőzzük a csomagolásán található idő alatt, majd leszűrjük.
A bacon szeleteket sütőpapíros tepsin egymás mellé tesszük, 200 fokra előmelegített sütőben (gázsütőn 6-os fokozat) 8-10 perc alatt ropogósra sütjük, és ha kihűlt, ollóval vékonyan csíkokra vagdaljuk.
A füstölt, főtt sonkát és a sajtot apróra kockázzuk. Az újhagyma fehér szárát vékonyan felkarikázzuk.
Az öntethez kézi habverővel összevegyítjük a sűrített paradicsomot, a balzsamecetet és a mustárt, majd apránként hozzácsepegtetjük
az olívaolajat, és alaposan eldolgozzuk. Az öntetet megízesítjük az oregánóval, és hozzáreszeljük a fokhagymát.
Az öntetbe beleforgatjuk először a leszűrt tésztát, majd a kétféle sonkát, aztán a felkockázott sajtot, a felkarikázott újhagymát, a rukkolát és a felaprított zsályát. Az egészet finoman sózzuk, erőteljesen borsozzuk, és tálalhatunk.

Tudtad?
A Padano parmezán sajt, mely a hűtőben hónapokig eláll. A héját ne reszeljük bele az ételekbe, hanem grillezzük és úgy fogyasszuk.
Használjuk úgy, mint egy fűszert. Vigyázzunk a mennyiséggel. Egy kicsi is már elvarázsolja ételeinket.

A Stahl Konyhája ajánlásával!

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben