Gorgonzolás madársaláta

Ez egy igazán laktató, olaszos lendületű saláta, ráadásul két perc alatt elkészíthető. Én leginkább hidegben szoktam enni, mert ilyenkor, mint mindenki más, én is jobban kívánom a „zsíros” dolgokat. Ebben az ételben a dió olajosságának és a gorgonzola krémességének köszönhetően az érzés megvan, viszont szemben mondjuk egy csülök pörkölttel (ami aztán ad zsírosság érzést bőven) a kalória tartalma alacsony.

Hozzávalók:
1 csomag eisberg madársaláta
5 dkg gorgonzola sajt
5 dkg dió
pár szem fekete szőlő
só, bors, olívaolaj,

Elkészítése:
A salátát öntsük bele egy tálba, enyhén sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg olívaolajjal, majd jól keverjük össze. A madárbegy saláta nagyon finom, de elnézve az apró leveleit, én mindig hálát rebegek az égnek, hogy az eisberg verziója konyhakész és nem kell mosni.
A diót törjük össze egy kicsit, majd egy felhevített serpenyőben pirítsuk meg. Nem kell túlzásba vinni, de a pirított diónak nem csak az illata nagyon finom, hanem a dió íze is markánsabb.
Ha ezzel megvagyunk, akkor a salátát rakjuk ki kisebb tálakba, tányérokba, morzsoljunk rá gorgonzolát, szórjuk meg a pirított dióval, végül rakjuk hozzá a szőlőszemeket.
Ezzel kész is a saláta. Ha valakinek így túl tömény, önthet rá egy kis balzsamecetet vagy vegyen vissza a gorgonzolából.

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben