Fitnesz és csillogás

A fitnesz versenyzők is néha megszegik a szigorú diétát és zöldségturmix helyett pezsgő kerül a poharukba. Így történt ez az első Fitbalance Award díjátadón is, ahol mindenki megjelent, aki számít a fitnesz szakmában.
A Fitbalance rendezvényei csak ebben az évben több ezer embert mozgattak meg. Míg a tavaszi FitBalance Aréna és a szeptemberi, Millenárison megrendezett, FitBalance a fitnesz rajongók szélesebb rétegének szólt, úgy szakmai események is kötődtek a szervezők nevéhez. Ezek közül azonban kiemelkedik a november 27-én tartott BioTech USA ‒ FitBalance Award 2013, amely először díjazta a fitnesz terén kimagasló teljesítményt nyújtó prezentereket, modelleket és szakembereket.
Az eisberg különösen fontosnak tartja az egészséges életmód népszerűsítését, épp ezért egész évben örömmel támogatta a FitBalance rendezvényeit, beleértve a díjátadó gálát is. A díjátadón azonban nem csak szakmai kötelességből vett részt az eisberg csapata, sokkal inkább azért, mert a tavaszi Szuperformában kampányunk két női arca, Varga Tímea és Taraba Sifter Tímea, egyaránt szerepelt a díjazottak között.
Varga Tímea az Év fitnesz modell versenyzője címet nyerte el. Mint elmondta, a nyarat pihenéssel töltötte, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan felkészüljön az őszi versenyekre. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem edzett, de a konditermi súlyzós edzések mellett a kardió edzéseket nagyrészt a szabadban végezte, ami sokkal érdekesebbé és élvezetesebbé tette a felkészülést. Az ősszel közeledtével egyre keményedtek az edzések, aminek meg is lett az eredménye. Varga Timi első helyezett lett a 2013. október 10‒13. között Madridban megrendezett Arnold Classic Europe versenyen Bikini Fitness -166 kategóriában.
Taraba Sifter Tímeával legutóbb az őszi FitBalance-on találkozhatott a nagyközönség azon része, aki még nem kattant rá a kangoo-ra és edz hetente Sifivel. Sifi kangoo szenvedélyének és prezenteri képességeinek nehéz ellenállni, így érthető, hogy egyre többen űzik ezt a sportot. A sportág népszerűsítése érdekében tett erőfeszítéseit pedig két díjjal is honorálták: Sifit választották Az év eszközös óra oktatójának, a kangoo pedig Az év leginnovatívabb fitnesz eszköze lett. A díjátadó után Sifi pezsgőt ugyan nem ivott, de elmondta, hogy az ilyen eseményeken mindig nagy örömmel vesz részt, mert ezeken alkalom nyílik a kötetlenül beszélgetésre, amire az egész évi hajtás és a közben, a versenyek mellett nincs idő. Emellett a fitneszre is nagyobb figyelem irányul, aminek révén több ember kaphat kedvet a fitt és egészséges életmódhoz és végül, de messze nem utolsó sorban, nagyon örült a díjaknak, amelyekkel a szakma is elismerte az eddig végzett munkáját.
A 38 kategóriát felvonultató díjátadón azonban arra is ügyeltek a szervezők, hogy a sportolók díjazása mellett a civilek erőfeszítéseit is elismerjék, jelezve, hogy az egészséges életmód nem kupák, hanem elszánás és erőfeszítés kérdése. Ennek a gondolatnak mentén nyerte el az év legfittebb énekesnője díjat Zséda, aki a Body Art lelkes híve és Tatár Csilla, a TV2 műsorvezetője, aki a futásnak és az edzőteremnek köszönhetően tartja formában magát. Társasági eseményről lévén szó, a fitnesz szakma ismert képviselői is megjelentek, többek között Schobert Norbert (aki életműdíjat kapott), Rubint Réka (aki az év női oktatója lett) és Béres Alexandra, ahogy számos média szereplő is.
Reméljük az esemény hagyományteremtő lesz és jövőre is gratulálhatunk versenyzőinknek. Ha pedig télen is szeretnék megtartani a formájukat, akkor kattintsanak a Salátázz.hu-ra, ahol Sifi edzés tippjei és receptjei segítenek a cél elérésében.

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Szeretnénk kibővíteni online felületünket,
véleményed fontos számunkra.
Kitöltöm a kérdőívet

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben