Sirha Budapest

Nemzetközi sikerek után érkezett Budapestre a Sirha szakvásár, amely kivételes kiállítási lehetőséget kínált az élelmiszer- és vendéglátóipar szereplőinek. A háromnapos rendezvényen természetesen az eisberg is részt vett.

A Sirha élelmiszer-ipari és vendéglátóipari kiállítás Lyonból indult világhódító útjára, ahol a kétévente megrendezett eseményen legutóbb 2200 kiállító és 162 ezer látogató vett részt. A Hungexpó területén március 10-e és 12-e között megrendezett Sirha Budapest ugyan ennél szerényebb számokkal zárt, de a magyar piac méretéhez képest így is kiváló eredményt produkált. A rendezvényen 250 kiállító termékeit ismerhették meg a látogatók, akik száma csak az első két napon meghaladta a 10 ezer főt.

A rendezvény súlyát jól mutatja, hogy a szakmai fővédnökséget Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vállalta el, aki megnyitó beszédében elmondta, hogy a magyar kormány számára az élelmiszer-feldolgozás kiemelten fontos terület, ezért is nyilvánították az élelmiszeripart stratégiai ágazattá.

A kiállítást végignézve pedig az egyszerű látogató is láthatta, hogy maga az iparág is igyekszik megfelelni a legfrissebb elvárásoknak, sőt már a jövőre is igyekeznek felkészülni. Ezen előremutató kezdeményezéseket gyűjtötte egybe a Foodapest kiállításokról már ismerős Future Store, ahol a különböző piackutatási és marketing újdonságok mellett az eisberg BBQ mixe is helyet kapott. A zsugorfóliás tálcán kínált kényelmi termék nem rég nyerte el a Fruit Logistica vásár innovációs díját, de a konyhakész grill zöldségek a Sirhán is sikert arattak. A BBQ mix ugyanis pont azt kínálja, amire a modern, egészségtudatos vásárlóknak szüksége van a konyhában: egy könnyen elkészíthető, friss és egészséges terméket, ami akár fő fogásként is megállja a helyét, miközben semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz.

Az eisberg termékeivel azonban nem csak itt találkozhattak az érdeklődők. A Trade Magazin (a Sirha stratégiai médiapartnere) standjánál konyhakész salátákat kóstolhattak a friss ízek kedvelői, akárcsak a METRO Áruház standjánál. A Magyarországon immár 20 éve jelen levő nagykereskedelmi áruház kiemelt szerepének megfelelően impozáns standon mutatta be szuper friss termékeit, melyek között az eisberg konyhakész salátái is helyet kaptak.

A programban, a Lyonból induló Sirha hagyományainak megfelelően, helyet kapott a magyarországi Bocuse d’Or döntő is. A hat induló közül végül Molnár Gábor nyerte meg, így ő képviselheti hazánkat a májusi stockholmi Európa Bajnokságon. Az ínyenc falatok pedig a látogatók étvágyát is meghozták, amit mi sem mutat jobban, mint hogy az eisberg standjánál 600 kg saláta fogyott el a három nap alatt.

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben