Születés nélkül nincs élet

Védőnőknek és szülésznőknek tartottak továbbképzést a Tauffer Vilmos Továbbképző Tanfolyam keretében.

A védőnők szerepének fontossága a várandóság alatt és a szülés után ugyanúgy megkérdőjelezhetetlen mint a szülésznőké a szülésnél. Bár a két szakma látszólag két külön szakaszban kapcsolódik be a gyermekvállalás folyamatába, a gyakorlatban nem válik el minden ponton élesen a két terület. Épp ezért is tartottak a két szakma képviselőinek közös szakmai továbbképzést 2014. december 6-án a Semmelweis Egyetem ‒ Elméleti Orvostudományi Központban.

Az egész napos program során a résztvevők számtalan témában hallgathattak előadásokat, melyek hol elméleti kérdéseket jártak körbe mint például Prof. Czeizel Endre „Az optimális családtervezési modell” című előadása, hol pedig olyan a szakmát érintő kérdéseket mint a szülésznők szerepét érintő törvényi változások.

Természetesen rengeteg gyakorlati probléma is előkerült mint a szülési fájdalom csillapításának lehetőségei, a meddőség témája vagy a méhen kívüli terhesség korai diagnosztikája és terápiája.

A rendezvényen több, az egészségügyi szakmához kötődő kiállító is részt vett, és az eisberg standja is egész nap várta azon részt vevőket, akik egy tál friss salátával szerettek volna felfrissülni az előadások szüneteiben.

Az eisberg nem első alkalommal támogatta a védőnők és szülésznők szakmai továbbképzését, melynek oka a cég hitvallásában keresendő, miszerint mindig örömmel áll minden olyan kezdeményezés mögé, ami elősegíti az egyéni boldogulást, hozzájárul a teljesebb és egészségesebb élethez. Ám mielőtt eljönne életünknek ez a pontja, mindannyiunknak meg kell születnie. A várandóság és a szülés/születés körülményei pedig egész életünket meghatározhatják, így különösen nem mindegy, hogy miképp is zajlik le, és ez az az ok, amiért az eisberg kiemelt figyelemmel fordul ezen szakmai rendezvények irányába.

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Ahhoz, hogy kiválassz egy jó salátareceptet, és utána a legjobb formában tudd elkészíteni, meg kell ismerned az alapanyagokat, azok előkészítését, jellemzőit.
    >Bővebben
  • Nézd meg, hogyan kell csinálni! Legszuperebb receptjeink elkészítését videóra vettük, hogy még könnyebben eltudjad készíteni otthon is! Nézd meg, készítsed el, táplálkozz egészségesen!
    >Bővebben
  • Érdekel, hogyan telnek az eisberg hétköznapjai? Milyen technika és szakmai tudás húzódik meg az eisberg friss salátái mögött? Akkor tarts velünk és pillants be a kulisszák mögé!

    >Bővebben

Események

>További eseményeink

Hírlevél

Az oldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény biztosítása érdekében.

Rendben